7tenger II. – Sok hűhó... na, de miért?

"Nem jó, ha vér vegyül vérrel!" – ezt ismételgette a Roman, nem sokkal az előtt, hogy holtan terült el a bálterem kellős közepén.

A vén osszor halála után orvost hívattak, aki megcsapolta a halott különféle testnedveit, majd visszavonult a laboratóriuma magányába, hogy kiderítse: valóban méreg végzett-e a férfival. Amíg a Doktor dolgozott, hőseink sem ültek tétlenül.

Volpe – eleget téve az ösztönök csábításának – a szobalányokat hajkurászta, így a nyomozás oroszlán része a többiekre hárult.

 

Igor a Medve Szikla után kutakodva felfedezőútra indult – persze az emeletet nem hagyhatta el, hiszen minden lépcsőhöz őrt állítottak. Miközben a kusza folyosókon tévelygett, a két anyósba botlott, akik a tragikus hír hallatán visszasiettek a vacsoraasztalhoz. Különös módon Engelt is a két asszony társaságában látta. Szorosan a nyomukban pedig az ifjú pár haladt; úgy tűnt, a nászéjszakát kénytelenek lesznek elnapolni.

Igor, tovább bolyongva végül eljutott azokhoz a szűkös szobákhoz, ahonnan a két anyós – apró kémlelőnyílásokon át – szemmel tarthatta a nászi lakosztályt. Az egyikbe betérve egy kis asztalt – rajta némi italt – és egy széket látott csupán; bár a szék támláján szürke sál árválkodott, rajta a Dracul család címerével.

Igort azonban a Medve Szikla és társa, Volpe holléte érdekelte leginkább, így – jobb ötlet híján – visszaindult a násznéphez.

Közben Giovanni sem ült a babérjain; felettébb aggasztotta, hogy a halálesetet szinte minden vacsoravendég hűvös nyugalommal fogadta. Ez alól csak pár kivétel akadt: a névtelenségbe burkolódzó kurtizán, aki szemmel láthatóan még élvezte is a bizarr szituációt, ám vele ellentétben Sergio zsörtölődve járkált fel, s alá. Marius, a fiatal férj, pedig nem hogy zaklatottnak, de egyenesen paranoidnak tűnt. Mint később kiderült: már az esküvő előtt is félt egy esetleges merénylettől, s a gyanúja most talán beigazolódni látszik…

Giovanni, nem meglepő módon, elsőként a kurtizánnál próbált puhatolózni. A maszkos hölgytől megtudta, hogy "a Morettik és Draculok vére nem csak a csatamezőn keveredett." Ez az információ azonban akkor vált igazán érdekesség, mikor a Sergio büszkén mesélt a Dracul kastély ostromáról, s arról, hogy egy alkalommal sikerült foglyul ejteniük a Grófnét, aki több hétig élvezhette a Morettik vendégszeretetét.

Később arra is fény derült, hogy Agnes, az ifjú ara, parókát visel, ezzel leplezve, hogy furcsamód nem örökölte a Draculokra jellemző szőke tincseket.

Sergio a rövid csevej végeztével közölte, hogy megfeküdte a gyomrát a sok ármány,  így inkább meglátogatja az árnyékszéket.

Eközben Ludvig (épen maradt) szemében egyre gyanúsabbá vált Senior Villanova kísérője – vagyis Igor. Ludvig, gazdájával egyetemben, félrehívta a kétes alakot és kifaggatták. Igor persze nem sokáig bírta megtartani inkognitóját, sőt, hamar kifakadt, hiszen a Medve Sziklát sem találta és nem, hogy az épületet, de még az emeletet sem hagyhatja el. Azt is kikotyogta, hogy járt az egyik kémlelő fülkében, s hogy ott egy sálat látott a széken heverni, amire ágaskodó sárkányt hímeztek.

Ludvig azonnal utánajárt a dolognak: valóban rálelt a sálra, magához is vette, s nyomok után kutatva átfésülte a szűkös kabint. A szőnyegen sáros lábnyomra bukkant, ami minden bizonnyal egy robusztus férfi cipőjétől származhatott.

Mindent összevetve, a kis csapat arra jutott, hogy el kellene beszélgetniük Engelel, s ezt a "megtisztelő" feladatot Ludvig magára is vállalta – hiszen nem kizárt, hogy szegről-végről még rokonok is a fiatal Dracullal. Azonban Engel meglehetősen szófukarnak bizonyult, főleg az után, hogy Ludvig felmutatta a sálat. Végül egyezségre jutottak, Engel megesküdött, hogy az ő keze bizony tiszta és nem is óhajtja bemocskolni, cserébe visszakerült hozzá az elkallódott ruhadarab.

Sajnos hőseink mindezzel nem jutottak közelebb a rejtély nyitjához…

Időközben Volpe egy szobalány társaságában múlatta az időt az egyik félreeső vendégszobában. Ám a szerelmi légyott hamar félbeszakadt - közeledő léptek nesze szűrődött be a folyosóról. A cselédlány sietve távozott, Volpe pedig, egy szál ingben, a szekrénybe rejtőzött.

A szoba ajtaja csakhamar kitárult és Sergio toppant (jobban mondva: inkább zuhant) be; az ingén egyre terebélyesedő vérfolt vöröslött a szíve magasságában. Volpe persze azonnal előbújt rejtekéből, de már nem sokat tehetett a haldoklóért.

"Vér onta vért…" - hörögte Sergio utolsó leheletével.

Persze az újabb haláleset nem maradhatott sokáig titokban, a gyanú pedig óhatatlanul is Volpera terelődött, akit őrizetbe vettek, s innentől az események felgyorsultak.

Hőseink, összegezve az eddigieket, arra jutottak, hogy Agnes – az ifjú ara – Sergio fattya lehet, s a Grófné rabságának idején foganhatott. Mindenesetre, ha ez igaz, a saját unokatestvéréhez ment férjül; márpedig „nem jó, ha vér vegyül vérrel” – ahogy azt a megboldogult Roman is folyvást hajtogatta.

Giovanni ismét félrehívta a kurtizánt, hátha ezúttal több információt sikerül kihúzni a bájos teremtésből. A névtelen hölgy rébuszaiból viszont érdekes intelmet sikerült kihámoznia: ha jót akar magának, ne keresse Fabiano és Engel társaságát. Természetesen egy valódi Hős fittyet hány az effajta figyelmeztetéseknek, s vakmerőn veti bele magát a kalandokba – Giovanni azért csak óvatosan járt után a dolognak.

Fabiano szobája ekkora már kis híján csatatérré változott: nagyban dúlt a vita közte, s Engel között miután az öreg Moretti tudomására jutott Gloria… hmm, botlása.  Mindenesetre a házigazda rendesen felöntött a garatra, így a bortól és a haragtól fűtve kardot rántott. Szerencsére hőseink még időben léptek közbe, szétválasztva a vitás feleket. Engel az első adandó alkalommal távozott is, Fabianot pedig sikerült valamelyest jobb belátásra bírniuk, így elterült az ágyon, s csakhamar álomba szenderült.

Közben a Doktor is felbukkant, aki – mint utólag kiderült – nem a vizsgálatok bonyolult és hosszadalmas volta miatt maradt távol ilyen sokáig. Az eiseni vendégek tiszteletére készített fogások megfeküdték a gyomrát, így az elmúlt órákban az árnyékszéken időzött. Viszont eredményesen zárultak a vizsgálatok:

"Nos, osszor barátunkat valóban mérgezés vitte el… alkoholmérgezés. A halálba itta magát az a szerencsétlen."

Az új fejlemények letaglózták Giovannit; utólag visszagondolva úgy vélte, a kedélyeket az ő kutakodásuk és kérdéseik korbácsolták fel annyira, hogy idáig fajuljanak az események. Sajnos az idő kerekét már nem lehetett visszaforgatni, ugyanakkor jobbnak látták, ha közlik a Grófnéval, hogy tudomásuk van Agnes származásáról és a vérfertőző frigyről, így visszaindultak a bálterembe.

Épphogy elkezdtek kitálalni a Draculok előtt mikor Fabiano rontott be, kezében egy töltött pisztollyal, amit fenyegetőn lóbált hőseink irányába. Ezen felbuzdulva Agnes is tőrt ragadott, s a Grófné is úgy vélte: jobb, ha senki sem marad életben, aki tudomást szerzett a családi titokról.

Persze egy részeg öregember és két törékeny hölgy nem jelentett komolyabb kihívást a harcedzett kompániának. Miután lefegyverezték a felbőszült násznépet, Giovanni – rövid gyötrődés után – becsületszavát adta, hogy soha senkinek nem beszélnek a kusza vérvonalakról. Ezzel mintegy kárpótolni szerette volna a két családot az eddigi sérelmekért – amikért részben önmagát tekintette felelősnek. A padlóra kényszerített rokonság persze nem ellenkezett.

Az est záróakkordjaként egy cselédlány toppant be a bálterembe, hogy közölje: Gloria és Engel, kéz a kézben, megszöktek. Ezzel tálcán kínálták fel saját magukat a bűnbak szerepére: mind a két halálesetet a nyakukba varrhatták. Így végződött hát a Moretti és Dracul családok története.
Hőseink pedig – elhagyva végre a tornyot – gondolára pattanva elhajóztak a napfelkeltébe.

  

A paraván mögül, avagy némi lábjegyzet a kalandhoz: Volpe kényszerpihenője annak volt köszönhető, hogy a játékosának sajnos idő előtt távoznia kellett, így kénytelenek voltunk nélküle folytatni.

Egyébiránt Sergioval Agnes végzett: miután a férfi úgy döntött, nem bírja tovább a titkolózást és bevallja, hogy a lány valójában az ő vére. Ám ha az igazságra fény derül, Agnes - fattyúként - minden rangjától, örökségétől és kiváltságától elesik. Ezért inkább leszúrta az apját - egyúttal bosszút is állhatott, amiért Sergio annak idején meggyalázta a szülőanyját.

A végső „epikus” küzdelmet többen kifogásolták a partiból, s most már én is látom, hogy meglehetősen furcsán vette ki magát a dolog. A szereplőknek nem volt kellő indokuk arra, hogy megtámadják (az amúgy is erőfölényben lévő) játékosokat. Hmm, akkor jó ötletnek tűnt – ahogy mondani szokás.
 

Viszont összességében pozitívak voltak a visszajelzések és én is jól szórakoztam, miközben a játékosok igyekeztek fellebbenteni a fátylat. Remélem, nem ez volt az utolsó 7tenger kaland!