Kult III. - Bölcsek a Parnasszus ormán

A játékosok jóvoltából a Kult Krónika egy újabb fejezetét tehetem közzé - Liby (Billy) jegyzetei nyomán, Nocturna foglalta össze az eseményeket. Az előző bejegyzéshez hasonlóan, dőlt betűvel szedve olvashatjátok a megjegyzéseimet.
 

Május 5.

 

Billy egy kicsit besokallt a történtek után, és úgy döntött, vidékre utazik, maga mögött hagyván a zűrt, amit barátnője és újdonsült barátai jelentenek. A legjobb talán az lesz, ha néhány napra elérhetetlenné válik, és addig is ülepszenek a dolgok és gondolkodhat a történtekről, magyarázatokat keresve. Charlie és Duff, a két egyszerűbb lélek, látszólag jobban vette az akadályt, és visszatért a hétköznapi kerékvágásba. Duff szerint minden, amit láttak lehetséges: végül is hány film foglalkozik természetfeletti jelenségekkel? Mi van, ha ezek egy része nem is kitalált történet, ha a forgatókönyv író létező dolgokat vett alapul? Meg egyébként is, Isten létét sem lehet bizonyítani, mégis létezik, mint az ismeretes. Hát igen, az ír-katolikus neveltetést nehéz is volna levetkőzni.

Charlie késő délután meglátogatja Duff-ot a cirkuszban, és a próbák után annak akarnak utánajárni, hogy a cirkusz újdonsült mecénása (Cassandra LeFay) vajon azonos lehet-e a pultos lánnyal, akit Charlie a "nem létező" Zion klubban ismert meg. Figyelik egy ideig, Charlie még valami mondvacsinált indokkal szóba is elegyedik a hűvösen elutasító modorú nővel, ám Charlie minden képességét latba vetve sem tudja alakoskodáson kapni. Cassandra tehát vagy vérprofi, vagy egyszerűen semmi köze ahhoz a Cassandrához, akit Charlie megismert (akivel egyébként történetesen megegyezik a külleme). Végül, míg Charlie odakint figyel, az egykor besurranóként is dolgozó Duff feltöri a nő irodájának ajtaját, hátha odabent akad valami – bármi –, ami nyomra vezethetné őket a nő kilétét illetően. Duff odabent mindenféle fura tárgyakat lel a vitrinben (köztük egy újabb kártyapaklit), egy furcsa könyvekkel teli pakolt szekrényt, ám sem műveletlensége, sem diszlexiája nem segít ezeket értelmezni. Végül kisebb nehézségek árán, de sikerül üres zsebbel távoznia, mindössze néhány odabent kattintott fotóval a birtokában.

Megjegyzés: a történet során a karakterek folyamatosan fotóznak, filmeznek, de a felvételeket csak nagy ritkán - sőt, megkockáztatom, hogy sohasem - nézik vissza. Különös...

19 órakor elmennek Chantal Laurant jósnőhöz a korábban megbeszélt szeánszra: a cél, hogy Duff különös kártyapaklijáról kiderítsenek valamit. Hosszas előkészületek után végül az idézőkörben, szembántóan erős ellenfénnyel övezve, a Szürke Öltönyös kivetülése jelenik meg, és a médiumon keresztül szól a két férfihez. Szinte végig rébuszokban válaszolgat Duff kérdéseire, és elárulja, hogy jelenleg Duff a kártyapakli hordozója, a lapokkal valahogyan a Sorsot lehet keverni, az ő feladata pedig csak az, hogy mindig biztosítsa a pakli következő gazdáját. A lapok hatalmat rejtenek, ám koránt sem veszélytelenek, használatukra azonban minden hordozónak saját magának kell rájönnie… Charlie unszolására a felemás szeműekről is kiderül egy s más: a macska, a nő és a férfi valójában ugyanaz a kreatúra – "őrizte az emberiség álmát", ám fellázadt mesterei ellen. A másik hely, ahol az éjjel jártak pedig úgy is ismeretes, mint a "Metropolisz", amelyet valaha, korokkal ezelőtt minden ember ismert, de mostanra elfelejtett. A jelenés távozta után realizálják, hogy Chantal-t mennyire megviselte a szeánsz, így Duff, a Beltane-partin összekártyázott pénzének javát hátrahagyva, újabb találkozót beszél meg a közeljövőre, majd elköszönnek. Az utcákat járva és az eseményekről beszélgetve arra jutnak, hogy hisznek a szemüknek és fülüknek, és ráébrednek, hogy szinte csak kételyekkel és kérdésekkel gazdagodtak… Végül a kártyapaklival kísérleteznek, és az, hogy az egyik, alacsony értékű, fekete lapot eltépve az vércseppeket hullat, majd a szemük láttára egybeforr, végleg meggyőzi őket arról, hogy a racionalitás a múlté.

 

Május 6.

 

Másnap, a próbák között és után Duff ufó- és mozifilm katalógusokból próbálja kikupálni magát az alternatív valóságokról, csekély sikerrel. Charlie eközben álmában különös tengerparton sétál, egy világítótorony tetején pedig már várja őt a fehér hajú lény, aki legutóbb kivezette őket a Metropoliszból. A sem férfi-sem nő kreatúra hátán szárnyak bizarr fémváza meredez, és azért jött, hogy újabb segítségre kérje Charlie-t. A zenész állhatatos kérdéseire válaszolva végül elárulja, hogy ő egy szeráf, aki jelenleg a Harley nevet viseli (egy újabb nemtelen, uniszex név…). Megkéri Charlie-t, hogy keressen meg egy eltűnt lányt, Eden-t, aki különösen fontos az ő és rokona, Logan számára. Eden egy fiatal, tiszta lelkű lány, aki valamiért kiváltképp fontos szerepet tölt be a két angyali teremtmény terveiben – azonban egy ideje már nem képesek őt elérni. Charlie belemegy az alkuba, és cserébe azt kéri, hogy Harley szabadítsa meg őt rémálmaitól, amelyekkel már nem bír megküzdeni és pokollá teszik az életét. Az angyal belemegy, és megígéri Charlie-nak, hogy ha megtalálja és kiszabadítja Eden-t (bárhol legyen is most), a férfi álmainak őréül szegődik, és távol tartja onnan a rémségeket.

Charlie felébredve - miután túlteszi magát a megdöbbenésen, hogy az álombéli tengerpart homokja ott fehérlik a talpán - azonnal nyomozásba veti magát. Az első nyomra, amin elindulhat, egy tejes doboz hátoldalán bukkan rá: az eltűnt személyek arcképei között felismeri Edent. Információt gyűjtögetve először a lány nevelőszüleit keresi fel, és igen empatikusan nyeri el a bizalmukat – ebben persze segítségére van a két ember kétségbeesése is, hiszen, bár a reményt nem adták fel Eden megkerülését illetően, teljesen tanácstalanok… A lány szobájában, elektronikus levelezésében és naplójában Charlie további nyomokra lel: a Mindent Látó Szem szimbóluma (akár a Metropoliszból származó nyakláncon!) többször is felbukkan a firkákon. Emellett az is kiderül, hogy Eden-t az eltűnése előtti hetekben egyre sötétebb álmok kísértették (erőszak, szexualitás), melyeket nem tudott elfojtani, sőt, titkon élvezte őket, bár ezt magának is alig merte bevallani. A témáról egyedül az iskola pszichológusával beszélt levélben, de a személyes konzultáció végül – Eden eltűnése okán – elmaradt. Charlie ezután ígéretekkel távozik a nevelőszülőktől, majd felkeresi az iskolát, végül pedig az Üdvhadsereg egy hajléktalan szállóját, ahol Eden önkéntes munkát vállalt, és mindenütt megerősítik, hogy a lány gyakorlatilag feddhetetlen, pedáns életet élt, maga volt a megtestesült segítőkészség.

Késő délutánra jár már, mire Charlie felkeresi Duff-ot a cirkuszban, meg hányják-vetik a történéseket, és arra jutnak, hogy a „Szem” szimbóluma talán valami kultuszra, szektára utalhat, akikkel Eden-t összesodorhatta a balsors… Tanakodásuk közepette rájönnek, hogy jó volna, ha az okostojás Billy itt lenne most, mert ezek a témák és a kutakodás sokkal jobban fekszenek a kis nyominak, mint nekik. Nem is kell sok, hogy Charlie telefonja megcsörrenjen: Billy az, aki rájött, hogy a vidéki magány nem sokat segít neki, ha távol vannak tőle azok, akikkel egyedüliként osztozhat az elmúlt napok furcsa élményeiben. Pár óra hát, és Billy is csatlakozik a duóhoz, és megállapodnak abban, hogy akármiért is, de Eden-t elő kell keríteniük. Elsőnek azonban rásózza egy régebbi mobiltelefonját a csóró írre, mert nem állapot az, hogy nem éri el őt akkor, amikor akarja. Duff bele is megy a kölcsönbe. Ezután Duff ötletére újra felkeresik a jósnőt: hiszen ha már egyszer elfogadták a természetfeletti létét, miért ne folyamodhatnának ők is ilyen módszerekhez a lány felkutatásában?

Billy-nek persze nem tetszik a dolog, erősen szkeptikus és ennek hangot is ad, de társai nyomatékosan megkérik, hogy „vegyen már vissza az okos dumából". Jócskán benne járnak már az estében, mikor Chantal-hoz érkeznek, aki Eden eltűnésének történetét végighallgatva rááll, hogy pusztán szívességből a segítségükre legyen. Az éjjeli szeánszon ezúttal a Chantal nyájas és végtelenül udvarias lakája és segítője, Jacques is jelen van. Végül, hosszas rítus után, az idéző kör peremén ezüstös porból formált, elnagyolt humanoid alakok jelennek meg, méghozzá jó sokan. Suttogó, visszhangzó hangon panaszolják el, hogy fogságban sínylődnek, szabadulásra vágynak, a Kutyák Szigetén, Parnasszus hegyénél, mélyen, a föld színe alatt... Eden is ott van, de most nincsen közöttük, ő nem tud eljönni. A bölcsek szeme (itt a Mindent Látó Szemre mutatnak) jelzi majd az utat, belépni is csak azt viselve lehet a Parnasszus Hegyére. A szeánsz alatt Billy végig kameráz, és csalást leleplező technikai trükköket keres. Ugyan ilyesmit nem talál, ám ébersége nem marad eredmény nélkül: kiszúrja, hogy a félhomályban mellettük kuporgó Jacques figyelmét nem a rítus, hanem Billy köti le. Noha csupán a körvonalai látszódtak a sötétben, egyre kevésbé tűnt emberinek - robusztus, torz teremténnyé avanzsált. Miközben az alak, a sarkain kuporogva, karmaival a padlót karistolja, vörösen parázsló - a kaméleonéhoz hasonló, egymástól függetlenül imbolygó -, szemeit az izgága hipszterre tapasztja. Billy jobbnak látja nyugton maradni egy kissé, annál is inkább, mert látszólag senki más nem figyelt fel a bizarr transzformációra. A szeánsz végeztével a jósnővel együtt arra jutnak, hogy a megjelenő entitások talán valamiféle asztrális lenyomatok lehettek, olyasmik, melyek erős érzelmi töltetű helyek, cselekedetek, emberek kísérőjelenségei. A világosság, lámpafény, friss levegő és a társalgás felbátorítja Billy-t, és nyíltan felhozza a lakáj szeánszon látott átalakulását, de ezzel csak annyit ér el, hogy mindenki értetlenül pislog rá, Charlie és Duff pedig inkább az akadékoskodót látják benne, őket már Eden kiszabadításának gondolata köti le. A firtatás eredményeképp azonban az örökké türelmes és végletekig udvarias Jacques-ról egy múló pillanatra lehullik kulturáltság maszkja, ám ezt újfent csak Billy látja…

Rövid felszerelkezés és a legszükségesebb holmik magukhoz vétele után (itt a trió főleg földalatti körülményekre készült) a csapat az irányt a Kutyák Szigete felé veszi. Eközben Billy összeszedi minden tudását a Parnasszus Hegyéről, és mitológiai ismereteivel traktálja a többieket. A Kutyák Szigete egy sok helyütt elhagyatott, hatalmas gyár- és iparnegyed agglomeráció, a Temze egy kanyarulatában. Itt a mindenütt jelenlévő falfirkákban az újra elő-előbukkanó szem- és pegazus motívumokat követik, és a városrész szívében egy lerobbant gyárépületben lejáratra lelnek.

Mielőtt a föld alá hatolnának, Billy még elküld egy-két biztonsági emailt, arra az esetre, ha nem kerülnének elő a következő napokban, vagy rosszabb esetben soha… A trió tehát a föld alá hatol, és csakhamar egy furcsa, utópisztikus birodalomba kerül: a Parnasszus Hegyére. Az óriási csarnokokban szemétből és hulladékból épült, szedett-vedett épületek sorakoztak a mesterségesen létrehozott utcák mentén, melyeken mindenütt viseltes, szakadt ruhákban járó emberek őgyelegtek. A falakban óriási légkeverő propellerek zúgtak, az ócska fali hangszórókból pedig a hatvanas évek zenéje csordogált – nem kellett sok, hogy a trió ráébredjen, itt minden az art déco irányzatát idézi (természetesen erre nem Charlie, és végképp nem Duff ismert rá). Félelmeikkel ellentétben az utcákon járva egyáltalán nem keltettek feltűnést, és megfigyelhették, hogy idelent az emberek hatalmas vigyorral, üres frázisokat pufogtatva ("Harmónia, polgártárs!") köszönnek egymásra, mindenki boldognak, elégedettnek, egyenlőnek… ám valahogy mégis furcsának látszik. A szedett-vedett jelzőtáblák és csálé neonreklámok feliratait követve a csapat – Billy kezdeményezésére – végül a Múzeumban köt ki, amely egy hajdani üvegfalú termelésirányító-terem falai között rendezkedett be.

Itt derült rá fény, hogy a helyen, bár látszólag mindenki egyenlő, vannak egyenlőbbek, s közöttük is a legegyenlőbb „Nagy Archibald, Aki Elűzte A Gyászdulókat”. Archibald maga, egy festmény tanulsága szerint, úgy nézhet ki, mint egy középkori pestisdoktor: fekete selyemruha, csőrös madárálarc, fekete cilinder, és díszes sétapálcával a kézben. Újra az utcákat járva a csapat ezután a Tróntermet és a Fórumot kereste fel, és ezúttal már azt is megfigyelhették, hogy Nagy Archibald miként osztja ki a pestisdoktorok (az egyenlőbbek) feladatait, akik azután az emberek munkáját szervezték meg. Itt hallanak először a titokzatos Kertről is, amely különleges fontosságú az itteniek számára, és arról is hallanak, hogy a parnasszusiak a fenti világba vezetnek portyákat és beszerző körutakat. Az egyik munkacsoport feladata: trágyát biztosítani a Kert számára - ez különösen szöget üt Duff fejébe, aki meg van győződve róla, hogy ezek a holdkórosok az elrabolt gyermekeket, köztük Eden-t, szánják a növények táplálékául. A hamarjában szervezett brigádot követve azonban csakhamar rájönnek, hogy nagyobbat aligha tévedhettek volna: a pestisdoktor vezette csoport trágyaforrásként a helyi latrinákat (valójában Toi-toi budikat) üríti ki, és kényes rakományukkal a Trónterem felé masíroznak. A csapat így tisztes távolba hátrál (nehogy véletlenül még a frissen verbuválódott munkások között találják maguk), majd óvatosan követik a csoportot, és így megtudják, hogy a titokzatos Kert minden bizonnyal a Trónterem hátsó, nem látogatható traktusaiban lehet, mivel a trágya a hátsó ajtók mögött, de már a pestisdoktorok gondjaira bízva, tűnik el…

A csapat itt félrevonulva tervezgetésbe kezd arról, hogyan tovább: hogyan tudnának az elzárt helyekre is bejutni és hogyan akadjanak Eden nyomára minél előbb, mielőtt túl késő volna…?

Tervek a következő alkalomra:

- Visszatérni a felszínre, és hamarjában összekolompolt kemény-fiúk segítségével lenyomni az egyik felszíni gyűjtögető csapatot – noha odafent nem kell erősítéstől és nem várt komplikációtól tartaniuk, ám így minden bizonnyal sok időt veszítenének…

- Pestisdoktor maskarát szerezni, és azt felöltve körbeszimatolni...

- Vagy felderíteni a hely gazdasági-társadalmi berendezkedését, mert az olyan érdekes lehet. Azt azért nem mondhatni, hogy Billy ötlete sokáig tartotta volna magát a másik két férfi véleményével szemben.

***

Sajnos a történet itt félbe maradt, mondhatni a csúcspont előtt egy lépéssel, így a következő játékülés kissé döcögősen indult. Nehéz volt több hetes kihagyás után ismét felvenni a fonalat és újra felépíteni a korábban megalapozott hangulatot.

Egyébiránt, aki szemfüles - és járatosabb a Kult világában - annak feltűnhetett, hogy egyes elemeket a Taroticum névre keresztelt modulból műtöttem át. Bár maga a modul szerintem eléggé embert (és karaktert) próbáló, ihletforrás gyanánt kiváló lehet. Csak ajánlani tudom.

Végül ismét egy rövid kitekintés a zene világába: ha már szóba került az art déco, pár perc erejéig idézzük meg a múltszázad első felének korszellemét. Jávor László líráját, a Szomorú Vasárnapot, Seress Rezső zenei aláfestése tette halhatatlanná, majd, '41-ben Billie Holiday - a "Jazz Királynő" - lemezén is helyet kapott a Gloomy Sunday.

 

Kult II. – "A pók megszőtte hálóját..."

Az alábbi bejegyzésért köszönet illeti Nocturna-t (azaz Duff játékosát), itt-ott kiegészítettem a beszámolót, e megjegyzéseket dőlt betűvel olvashatjátok.

Jó szórakozást!

Május 3.

 

Charlie kezdte magát eléggé hülyén érezni, mivel határozott emlékei voltak a Zion klubról, a fellépéséről, na és Cassandráról, a felemás szemszínű pultos lányról - azonban sem a helyet, sem a lányt nem találta sehol. A csehó helyén egy lerobbant, régóta elhagyatott gyárépület állt csupán, és ami még ennél is furcsább volt, a Zionról még csak senki nem is hallott. Néhány ismerős arcos azért sikerült felfedeznie: a közeli hajléktalanok kísértetiesen emlékeztettek a Klub raszta zenészeire.

Barátai szerint a Tower sörözőben volt a koncert, és ezt többen is tanúsíthatják. Egyetlen dolog szólt ez ellen: a Zion klub reklám gyufás skatulyája, amelyet Charlie a zsebében őrzött. Meghibbant talán...?

A Gabriel Robinson-féle, tragédiába torkolló Beltane-napi ünnepség után a rendőrség újra felkereste őt - az ügyet Sepherd nyomozó vette át, aki újra hallani akart mindent az éjszakáról és a kiszabadított lányról (?), Logan-ről. Sepherd nem túl bizalomgerjesztő figura, köszönhetően annak, hogy fél arca odalett valamilyen tűzesetben. Ezután Charlie, jobb ötlete nem lévén, álomtalan álomba zuhant pár pirula altató után.

Billy élete a Beltane -parti után a megszokott kerékvágásban zajlott tovább, Rachel-lel éppen a "Gondos Bocsok, collectors' edition" maratoni filmezést terveztek, mikor a lány megjelent nála - hulla részegen. Ráadásul jócskán megváltozott legutóbbi találkozásuk óta: új haj, új stílus, új szokások. Billy-t sokkolta a felismerés, mivel közös fényképeik, a FaceBook és egyebek tanúsága szerint kedvese már legalább fél éve ilyen frizurát és ruhákat hordott - hogy lehet, hogy Billy még sem így emlékezett rá? Mivel idegennek érezte a lányt maga mellett, ezért kerülni kezdte a társaságát, így éppen kapóra jött neki Duff telefonhívása a Beltane-partin függőben maradt kártyaparti befejezésére...

Duff egyelőre felhagyott a próbálkozással, hogy a terhet, melyet a sittről szabadult apja ráakaszkodása jelentett számára, lepasszolja valaki másnak. Az éjjel különös álmot látott: újra a Szürkeöltönyös Férfivel ült a kártyaasztalnál, és újra játszottak. A különös pakli kézben tartott bubijain Charlie és Billy képét látta, a különös Logan és egy hófehér bőrű, feketébe öltözött nő pedig a dámáin bukkant fel. A férfi kezében lévő lapokon a felemás szemszínű alakok domináltak (talán Cassandra és Duncan?), a Pók motívuma pedig többször felbukkant. Duff végül megnyerte a játszmát a Szürkeöltönyös Férfi ellen, noha a játék tétje nem derült ki számára. Ezután felkereste a jósnőt, Julienne Laurent-t, hátha kaphat valami útmutatást a kártyapakliról, az álmairól.

A jósnő praxisát már a lánya, Chantal vette át - a hölgy kerekesszékes, ugyanis a lábai térdtől lefelé hiányoznak; talán valamilyen balesetben veszíthette el a végtagjait. Azonban néhány általánosságon túl (a platóni idea, az anyagi világ láncai által gúzsba kötött ember) egyelőre nem tudott többel szolgálni a pakli szimbolikáját illetően.  Duff ugyan becsülettel próbált kapaszkodni, de ezek a dolgok azért egy csöppet meghaladták a műveltségi körét.
Időpontot egyeztettek egy "szeánszra" (május 5.-ére). Duff ezután felhívta Billy-t, és a Tower sörözőbe beszéltek meg egy találkozót.

Billy és Duff összehaverkodtak, majd folytatták a félbeszakadt kártyajátékot, mivel Duff szerint soha egy parti sem maradhat félbe. A játék valósággal beszippantotta őket, Billy a végére egy hajszállal csak, hogy alulmaradt. A fiút ugyanakkor valamennyire megnyugtatta, hogy Duff is úgy emlékszik Rachel-re a Beltane-partiról, ahogyan ő maga: hosszú, vörös hajjal, elegánsan. A lány megváltozásának titkát nem sikerült megfejteniük, de ebben nem sokat segített nekik a whisky sem. Az éjszaka hátralévő részét a városban, kocsmák között csatangolva töltötték el, emlékezetes beszélgetést folytatva "Plútóról, az ember láncairól és a kozmosz kapcsolatáról", majd a cirkuszi társulat egy részéhez csapódva rúgtak ki a hámból. Duff itt szembesült azzal, hogy Kandra, az indiai artistalány "önálló" személy, és sziámi ikertestvére, Indra nem is létezik. Kandra szerint soha nem is volt testvére, pontosabban még magzatkorában meghalt. Billy azután többször is láthatatlan alakok (például: Indra) auráit vélte megpillantani, azonban az alkohol már rendesen dolgozott mindnyájukban, így betudták ennek. Az este végén Duff még meginvitálta Billy-t a másnap esti cirkuszi előadásra.

 

Május 4.

 

Charlie összekaparta magát, felkereste Billy-t, és az esti előadásra már ketten látogattak el. A cirkusz új mecénását köszöntötte, Cassandra LeFey személyében. A vonzó megjelenésű, szőke nő, felemás színű szempárral és pókháló mintás, hivalkodó estélyiben jelent meg a társulat előtt. Billy és Charlie felkereste Duff-ot az előadás után, a kulisszák mögött, ahol Charlie előhozakodott azokkal a furcsaságokkal, amelyeket a Beltane-ünnepság óta átélt. A dolgot csak tetézte, hogy a rockzenész Duff beszámolójából a cirkusz új mecénásában ráismert arra a nőre, akit ő maga csak Cassandra néven ismert. Billy mindenképp rá akarta beszélni Charlie-t egy alvásterapeutára vagy pszichiáterre, a férfi azonban hajthatatlan maradt, és ragaszkodott ahhoz, hogy nem hibbant meg. Azonban az, hogy hallucinogén drogot csempésztek az italába, számára is elfogadható és kétségbeejtő alternatívának bizonyult. Cassandra pedig minden bizonnyal le akarta őt rázni, és erre egy elég körmönfont módot talált, mivel a Zion telefonszáma egy londoni család lakásán csöngött ki, ahol a fiatal lányról még csak nem is hallottak.

  

Ezután, hogy Charlie-t kicsit megnyugtassák, elhatározták, hogy megnézik maguknak azt az úgynevezett Zion klubot, hátha találnak ott valami magyarázatot Charlie agymenésére. Este 9 lehetett, mire az elhagyatott raktárba beóvakodtak - Duff szerint nem lesz itt semmi para, az ilyen helyeken legfeljebb a csöviktől meg a kóbor kutyáktól lehet egy kicsit tartani, de velük sem lesz gond. A raktárépület azonban jóval bizarrabbnak bizonyult, mint azt hitték volna...

Tébláboltak egy ideig a rozsdás gépsorok, futószalagok és csarnokok világában, majd egy szokatlan, tágas, oszlopokkal szabdalt, márványfalú helyiségbe keveredtek, mely leginkább egy ógörög templom belsejére emlékeztetett (Duff szerint valami puccos galéria, semmi egyéb). Közben Billy rendíthetetlenül fotózott és kamerázott, úgy tűnt, az épület legapróbb érdekességét is lencsevégre akarja kapni. Innen idővel egy üvegpadlózatú, világító ledek fényétől derengő folyosón haladtak tovább, majd a már-már végtelennek tűnő folyosón egy katedrális-forma épület belsejébe érkeztek. Padsorok, néhány égő gyertya az oltáron, a bejárattal szemben pedig egy gigászi ólomüveg ablak, közepén a Pók motívumával. Egész pontosan a Kabala Életfája volt látható, bár valóban pókháló-mintázatot formáltak belőle, aminek a közepén hatalmas, nyolclábú rémség terpeszkedett.

Az „oltár” körüli, falba faragott angyalszobrok pedig mind az ablak felé nyúltak. Duff és a többiek ekkor tették a riasztó felfedezést, miszerint a pakli bubijain újra feltűnt Billy és Charlie - miközben ezen tanakodtak, és a kártyalapokat vizslatták a táncoló gyertyafényben, valahogy elkerülhette a figyelmük a templom egy látogatója... Néhány méterre tőlük egy ős öreg, szinte járni is képtelen öregasszony zsolozsmázott, és az időskori demencia már igencsak erőt vehetett rajta, mert nem sok érdemlegeset tudott mondani nekik. Charlie és Billy azonnal neki is látott, hogy visszavigyék az otthonba, ahonnan minden bizonnyal elszökött, de nem jutottak messzire az anyókával, mert felfedezték, hogy a ruhája alól, egy iszonyatos sebből vér csordogál.

Eközben Duff felkapaszkodott az ólomüveg ablakot szegélyező angyalszobrokon, hogy az üveghez tapadva kiláthasson a csarnokból: egy várost látott maga előtt, és egészen bizonyos, hogy nem Londont. Modern kori felhőkarcolók, gótikus épületek, gyártelepek és ki tudja még, milyen korú és kultúrájú épületek halmaza volt az egész, fölötte pedig az égen egy fekete Hold ásított, amely látványától Duff-on olyan rettegés futott végig, hogy az egyik angyalszobor karjával egyetemben lehullott a faragványokól. A három férfi az anyókát cipelve sietett ki minél előbb a csarnokból, Duff pedig hátrapillantva felfedezte, hogy az üveg helyén trónoló póknak nyoma sincsen - több sem kellett a forrófejű írnek, és egy jól irányzott dobással bezúzta a méretes üvegtáblát.

 A folyosón visszafelé nem oda jutottak, ahová remélték: az ajtó a katedrális körüli sírkertbe nyílott amint kiléptek rajta. E temető - hasonlóan a városi látképhez - különféle korok és kultúrák kriptáit, fejfáit és más síremlékeit tömörítette magába. A Charlie karjaiban tartott öregasszony rohamos tempóban kezdett múmiává aszalódni, majd porrá omlani. A három férfi erejéből egy percig csak értetlen pislogásra, majd a maradék whiskey kikortyolására futotta. Mivel nyilvánvalóan elvétették valahol az utat (egy egyenes folyosón), így a kiút reményében visszafordultak a templomba - miközben az anyóka nyaklánca, a Mindent Látó Szem szimbólumával (újabb motívum a kártyalapokról) Duff zsebébe vándorolt.

A templomcsarnokban úgy tűnt, mintha évek teltek volna el ittjártuk óta, és a kivezető folyosó iránya is folyton változni látszott. Végül egy imbolygó mécsesláng kíséretében egy különös, hófehér bőrű és hajú, feketébe öltözött nő bukkant fel (az alak a kártyalapról!), és azt ígérte, kivezeti őket innen. Állítása szerint tartozik Chalie-nak, amiért az megmentette a kuzinját (itt a "kith" szót használta), Logan-t. Duff a kártyapakliról faggatta, s bár úgy tűnt, nagyon is sokat tud róla, csupán annyit felelt: "Bűnös az, mi bűnből született!" Ezen kívül sok mindent nem lehetett kihúzni belőle, mivel lakonikus modorban és rébuszokban beszélt, azonban sejtetni engedte, hogy a hamarosan újra találkoznak majd...

A három férfi a kísérőjük nélkül, a gyárcsarnokban bukkant elő, hajnali öt körül. Jobb ötletük nem lévén, egy közeli reggeliző felé vették az útjukat az ébredező nagyváros utcáin...

Ötletek a következő alkalomra:

- Találkozó a jósnővel (esetleg mindhárman?)

- Charlie beszélhetne "LeFay kisasszonnyal"

Még egyszer köszönet Nocturna-nak; a következő játékalkalom beszámolóját még kérdéses, melyikünk veti virtuális papírra, de remélhetőleg hamarosan az is kikerül majd. Addig is szép (és borzongással teljes) estét mindenkinek!

Zárás gyanánt pedig ismét egy kis muzsikát ajánlanék: ezúttal a Holtak Városának „himnuszát” a Raison d'être tolmácsolásában.

Kult I. – Májusi mulatság

Akár címet is válthatna a blog, hiszen újabb sztori vette kezdetét, szintén londoni helyszínnel. A szigetország köd lepte fővárosa ezúttal a Kult RPG-hez biztosította a kellő díszleteket.

Először is jöjjenek a karakterek, szám szerint hárman:

Charlie McKinley – a "gitár virtuóz", afféle lázadó: feltörekvőben lévő, magányos, szóló rockzenész, hullámzó életszínvonallal. Klubkoncertek, csajok, pia, haverok, ami belefér. Az alkohol rabja, időnként rémálmok és komolyabb alvászavarok gyötrik. Arisztokrata származású, de családjával mára jóformán minden kapcsolatot megszakított. Egyetlen tartós társának eddig a Harley-ja bizonyult.

William Henry Craig, avagy Billy – a "hipster" (azaz olyan fiatal, aki azáltal lesz menő, hogy… nos… egyáltalán nem menő), amolyan okos tojás, technológia-függő, különc környezetvédő. Huszonéves egyetemista, főleg közgazdaságtanban és társadalomtudományokban járatos. Megszállott Green Peace aktivista, emellett a házasság előtti szex mélységes ellenzője, aminél talán csak a ruhatára szokatlanabb.

Tehetős családból származik, befolyásos és kiterjedt ismerősi körrel bír, és egy barátnővel – Rachel személyében -, aki osztja a véleményét a szexualitást illetően.

Duff McSweeney - a "szerencsejátékos". Artista, tűznyelő, késdobáló a Londoni Nagycirkuszban, jelenleg ez a társulat a "családja". Hajdani utcakölyök, javító intézetes alak, számos piti balhéval a háta mögött - afféle forrófejű suttyó, néhány elemis végzettséggel. Mindene a fogadás és a szerencsejáték, emellett főleg megrögzött kleptomániája az, ami megkeseríti az életét. Sorsa az utóbbi időben egy különös kártyapakli körül forog – amit egy furcsa, víziószerű pókerjátszmában nyert el egy szürke öltönyös alaktól.

Billy, a hipster mintapéldány

Duff, a szerencse kegyeltje(?)

Charlie, az élet-művész

 

Prológus

Történetünk kezdetén Billy, a Green Peace képviseletében, egy galéria megnyitójára igyekezett, ahol egzotikus és kevésbé egzotikus kultúrák műalkotásai kaptak helyet. A kiállítás fő témája: "a különféle korok szexuális szokásai" volt, így számos fallikus szobor és a willendorfi vénuszra hajazó faragvány sorakozott a termekben. Billy először is a kiállított művek tulaját kereste fel: Gabriel Robinson egy ízlésficamos, újgazdag piperkőc, az antropológia doktora, valamint rögeszméje a testiség és a szenvedély. A lila öltönyös ficsúr egy Beltane mulatságot ábrázoló festmény előtt várakozott - a vásznon ledér lányok táncoltak körbe egy "májusfát". Ahogy Gabriel kiselőadásából kiderült: Beltane ünnepén hatalmas orgiákon tobzódtak a népek, s az ilyenkor megfogant gyermekeket Robin Goodfellow-nak (Robin Pajtásnak) tulajdonították. Majd – nem kevés büszkeséggel – hozzátette, hogy a Robinson családnév eredete is e hagyományra vezethető vissza (Robin’s Son, azaz Robin Fia). Billy ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy „Jó, ha az ember tudja, honnan származik…”

Mindenesetre Gabriel vacsorára is meginvitálta Billy-t, hogy négyszemközt tárgyalhassanak az üzleti ügyekről, amik talán a Green Peace-t is érinthetik

Azonban Billy-nek még egy talpat végig kellett nyaldosnia aznap este – persze, csakis a Green Peace és a jó ügy érdekében. A galéria tulajdonosa, Duncan Hawkings, is jelen volt – felemás szemszínével nem volt nehéz kiszúrni a tömegből -, lekezelő stílusával azonban nem lopta be magát Billy szívébe.

...és Duncan a "kétszínű"

Gabriel a szenvedélyes...

 

Lily, a szótlan

Pár nappal később Billy, Rachel-el karöltve érkezett Gabriel lakására, ám egy hölgy nyitott ajtót – igaz, egy szót sem szólt, s mintha a kifejezéstelen művigyor az arcára fagyott volna. Mint azt később megtudták: ő Lily, Gabriel… hmm, élettársa, aki nem mellékesen néma.

Szerencsére Billy-nek nem kellett sokáig tűrnie a csendes nőszemély társaságát, Gabriel hamar félrehívta. Miután lefolytattak egy rövid, de annál hevesebb eszmecserét - a kultúrák, a szexualitás és a környezetvédelem témaköröket érintve -, Gabriel rátért a lényegre. A Beltane hagyományait felelevenítve, május első napján egy privát partit szerveznek, ahol szívesen látná a Green Peace képviselőit is. Mivel a londoni aranyifjak és a felsőbb körök matuzsálemei is jelen lesznek, így Billy nem kevés támogatót szerezhet a "csiga-mentőakciókhoz". 

Ám május 1. még messze van, addig is lássuk, hogy boldogult Charlie, aki egy újabb londoni pubot kísérelt meghódítani. Ezúttal a Zion Klub vendégei előtt szólózott; a közönség pedig óriási tapsviharral honorálta az előadását. Charlie játéka Cassandra-t, a bárpultost is rabul ejtette - a szőke szépség egész este rajta tartotta felemás tekintetét. Sőt, az előadások végeztével tovább marasztalta Charlie-t a hajnalig tartó after partira - az élvhajhász gitáros persze nem mondott nemet a meghívásra.

Cassandra, a bájos

A Zion hátsó termeiben tucatnyi raszta zenész múlatta az időt, a boros- és pezsgősüvegek mellett persze helyet kaptak a vízipipák, különféle tabletták és porok is. Igaz, Charlie a természetes dolgok híve, így ő végig kitartott a dobozos sör mellett. Bár, ahogy telt az idő, egyre gyakrabban kínozta kettős látás: a kontúrok elmosódtak, s remegni kezdtek, akár egy rezgő hangvilla. Charlie az italnak tudta be e különös érzékcsalódást; úgy döntött, szív egy kis friss levegőt, így a Zion hátsó kijáratán át távozott, s az épület mögötti sikátorban időzött egy darabig. Ám, mikor visszatért, mintha egy egészen más helyre csöppent volna; repedezett, porlepte betonfalak és koszlott, rozsdamarta gyártósorok fogadták. Jó ideig csak bolyongott a kusza folyosókon a pókhálós masinák között, mígnem Cassandra hangját vélte hallani - s noha nem látta a lányt, de más választás híján, követte az útmutatásait. Végül rálelt a kijáratra - egy ajtóra, ami a Zion klub stílusát idézte -, de amint a kilincset lenyomta, filmszakadás következett...

Másnap kora reggel tért magéhoz egy buszmegálló mellett kuporogva, a Ziontól jó pár utcányi távolságra. Arra gyanakodott, hogy valamiféle drogot csempészhettek az italába, s ennek köszönhette a nem mindennapi "kiruccanást". Némi józanodást követően, újfent visszatért a Zionhoz - amit az is indokolt, hogy hőn szeretett motorját és a gitárját is otthagyta előző este. Cassandra szavai némileg megnyugtatták, hiszen a nő állítása szerint: Charlie a saját lábán távozott és valószínű, hogy csak a pia szállt túlzottan a fejébe.

S mivel a múlt éjszakai fellépése meglehetősen jól sikerült, Cassandra beajánlotta egy május eleji mulatságra, mint szóló zenészt. Charlie természetesen nem utasította vissza; igaz ebben a döntésben nem csak a potya pénz, de maga Cassandra is ösztönözte - kezdetektől fogva hajtott a pultos lányra.

A fellépést megelőző éjszakákon lidérces álmok gyötörték, amik olykor összemosódtak a valósággal. Egyik alkalommal a fürdőszobába benyitva fényesség vakította el, s az izzó ragyogásban egy láncra vert, megkínzott emberalak rajzolódott ki, aki segítségért esedezett. Nehéz lett volna megítélni, hogy az illető férfi, avagy nő-e - talán egyik nemhez sem tartozott igazán...

 Amíg  Charlie az álmaival küszködik, kanyarodjunk át a történet harmadik szereplőjéhez; nézzük Duff hogyan boldogul a mindennapokban. A volt utcakölyök pártfogóra - s egyben nem hivatalos pótapára - lelt Ernest személyében. Valamint Ernest lánya, Miranda is mindenben támogatja őt - igaz, Duff számára ez talán több is, mint barátság, de Miranda inkább fogadott testvérként tekint a fiúra.

A már-már idillikus összkép azonban pillanatok alatt darabjaira hullott, ugyanis Duff apja - Neil - ismét fölbukkant. Az elmúlt pár évet a sitten töltötte az öreg és csak nem rég szabadult; persze nem az apai szeretet vezérelte a cirkuszhoz, csupán Duff bizonyult az utolsó menedéknek - egyetlen rokona sem volt hajlandó befogadni. Duff felajánlotta, hogy egy darabig, míg talpra nem áll, nála töltheti az éjszakákat.

Duff szívét azonban ennél komolyabb dolgok emésztették: egyre többet foglalkozott a kártyapaklival, s még álmaiban is vissza-visszaköszöntek az ominózus pókerjátszma képei. Természetesen Ernest-hez fordult tanácsért, aki egy hajdani cirkuszi jósnőhöz, bizonyos Julienne Laurent-hez irányította.

Miután Duff pókerban elverte a cirkusz színe-javát, jutalom gyanánt, Ernest egy különleges melót bízott a fiúra. Egy privát rendezvényen fog fellépni - mint tűzzsonglőr -, Beltane ünnepének alkalmából...

 

Május 1.

 

A mulatságra, Londontól nem messze, egy puccos kúriában került sor: noha az épület századokkal korábban épült, cseppet sem volt ódivatúnak mondható. A gondozott angolkertben fröccsöntött, műmárvány Cupidók és más, mezítelen szobrok fogadták a látogatókat. Az épület mögött pedig már nagyban folytak az előkészületek, a hatalmas máglyák árnyékában kisebb-nagyobb hangfalak kaptak helyet.

Duff - jobb híján - egy különjárattal érkezett más mutatványosokkal és zenészekkel egyetemben. A sofőr, kivételesen, egy meglett hölgy volt, aki az ölében hófehér - felemás szemszínű - kandúrt dédelgetett az út során. Amint megérkezett, hozzá is fogott, hogy előkészüljön az esti produkcióhoz.

Téged is figyel!

Billy valamivel elegánsabb módon érkezett a helyszínre: ő, Rachel és még pár aktivista egy hibrid autóban zsúfolódtak össze. Mire odaértek, a mulatság már kezdetét vette; a lobogó tűzrakások körül wicca-k, Gótika-Mónikák és más fura szerzetek tobzódtak. A hangulatot fokozandó tucatnyi zenész csapott a húrok közé - köztük Charlie is -, minden adott volt egy emlékezetes estéhez.

Amíg Rachel erőt gyűjtött, hogy kipróbálja a tűzön járást, addig Billy-t Lily "szólította" magához; a néma hölgy a kúria emeletére invitálta őt. Egy félreeső, szűkös helyiség ajtajához vezette Billy-t, azonban a küszöbnél megtorpant (az ajtófélfába különös motívumokat - talán valamiféle írásjeleket - égettek). A szoba közepén kisebbfajta oltár kapott helyet - rajta: áldozati tőr, színes gyertyák és fonnyadt növények hevertek. Lily a helyiség oldalában magasodó polcokra mutatott, ami különféle tégelyektől és üvegcséktől roskadozott; ám a legkülönösebbnek mégiscsak egy formaldehidben úszó, kivágott nyelv bizonyult. Úgy tűnt, Lily is erre a darabra pályázik, s Billy volt olyan készséges - vagy tán' naiv? -, hogy át is adta neki.

E rövid affért követően Billy összefutott Duff-al, aki - lévén, hogy a parti már a végéhez közeledett - rögtönzött pókerversenyt szervezett a vendégek körében; némi mellékes reményében. Ezúttal Billy is beszállt a játékba, s Duff megdöbbenésére - talán a matematikához való érzékének köszönhetően - kedvenc hipsterünk egész jól forgatta a lapokat.

Közben Charlie is felhagyott a muzsikával s úgy döntött, felkeresi Cassandrat - persze csak az után, hogy sikeresen becserkészett egy-egy könnyűvérű, "neo-pogány" nőszemélyt. A kúria földszintjén, a svédasztalok körül, rá is bukkant, ugyanakkor a bájos teremtés nem szentelt túl sok figyelmet a zenésznek. Sőt, Cassandra egyik pillanatról a másikra felszívódott, s mire Charlie észbe kapott, már egy öltönyös úriember (Duncan) került a helyébe. Nem tudta mire vélni az eseményeket - talán csak a képzelete játszott vele? Mindenesetre eltökélte, hogy felkutatja, hová is tűnhetett a lány, így felfedezőútra indult a kúriában. Pár lépcsőforduló és kusza folyosó után össze is zavarodott, s az épület egy kihalt szárnyába tévedt. Végül egy aprócska szobában kötött ki (amiben Billy is megfordult korábban), ahol is szemtanúja lehetett egy bizarr szertartásnak. A különös - nemtelen? - alak (aki álmában is kísértette) láncra verve térdepelt a szőnyegen, míg Gabriel fél-pucéran, halkan kántálva járt körbe-körbe. Rajtuk kívül még két alak várakozott a szobában: egy csipkébe öltözött, gót hölgyemény - aki halk mormogások közepette ácsorgott a szoba sarkában -, valamint, a korábban látott, öltönyös figura.

Szárnyaszegett angyal

Charlie persze azonnal közbe kívánt lépni, aminek csakhamar ütésváltás lett az eredménye: Gabriel rárontott, de Charlie egy jól irányzott ütéssel betörte a piperkőc orrát. Majd megragadta az áldozati tőrt, hogy a pengével hadonászva némi időt nyerjen magának és a leláncolt áldozatnak a meneküléshez. Miután kihátráltak a szobából, csupán egy valaki követte őket; az öltönyös alak - aki bár kimért léptekkel haladt, végig a nyomukban volt. Ki tudja meddig folytatódott ez a macska-egér játszma - a látszólag üres, néptelen kúriában - mire végül összefutottak Duff-al és Billy-vel. A két zsugás épp a végső nyereményért folytatott ádáz küzdelmet, mikor Charlie, a láncra vert fogoly kíséretében, berontott.

Persze ez rögvest véget vetett a pókerjátszmának, s immáron hárman támogatták a megtört rabot. Billy azonnal tárcsázta a rendőrséget is, s amíg a hatóság kiérkezett, a kúria bejáratánál várakoztak. Próbálták faggatni a megláncolt áldozatot, de úgy tűnt, a sokk hatására teljesen összezavarodott. Ekkor bukkant fel Lily, aki ezúttal levetkőzte az erőltetett műmosolyt, sőt, szóra is fakadt - tőle tudták meg a leláncolt alak nevét: Logan...

Végszóra megérkezett a rendőrség is; még aznap este kihallgatták mindhármójukat, s arra is fény derült - a tisztek kérdéseiből -, hogy Mr. Robinson-t holtan találták a kúriában. Hogy mi módon hunyt el, az egyelőre titok maradt. 

Ennyi fért az első beszámolóba, de hamarosan érkezik a folytatás is - ezúttal az egyik játékos tollából. Addig is had ajánljak némi zenét, kvázi aláfestő muzsika gyanánt: következzék Halgrath előadásában az Euphoria.