Egy újabb összefoglaló, Nocturna
tollából:
A trió tehát – még mindig Parnasszus Ormán – végül úgy határozott, hogy nincs vesztegetni való idő: mielőbb be kell jutni a titokzatos Kertbe, hogy az eltűnt gyermekek nyomára juthassanak. Kifigyeltek hát egy dolgára igyekvő „pestisdoktort”, majd Billy, magát is itteni polgárnak kiadva félrehívta a vezetőt egy kiesebb sikátorba, ahol Duff és Charlie egy-egy jól irányzott támadással eszméletlenségbe küldték a férfit. Mivel a sikátor környékén nem találtak olyan helyet, ahol biztonságban kifaggathatták volna az alakot, úgy döntöttek, egyelőre biztonságba hátrálnak tanakodni, és visszatérnek a felszínre. Billy ruhát cserélt a doktorral, és a csapat ekkor tette a riasztó felfedezést: a sápadt bőrű, szikár vénember több testi torzulással rendelkezett, köztük tán a legvisszataszítóbb: a lábai között éktelenkedő kloakája volt. A magatehetetlen alakot körbefogva, a pestisdoktorrá avanzsált Billy vezetésével kerülő úton a bejárati kapuig masíroztak, ahol minden gond nélkül kijutottak. Leszámítva azt, hogy Charlie egyszerűen nem látta a kijáratot, számára ez is ugyanolyan plakátokkal és régi újságokkal fedett falszakasz volt, akár a többi.
Odafönt, egy közeli, elhagyatott raktárépületben kötözték ki túszukat, akit, miután magához tért, vallatóra is fogtak. Eközben Charlie két megbízhatónak ítélt, bizalmas spanját hívta ki a Kutyák Szigetére, mivel tudták, mielőbb vissza kell, hogy térjenek a föld alá – ám a furcsa öreget mindaddig nem akarták (és nem merték) felügyelet nélkül hagyni. Míg Charlie haverjai, Kenny és Amir a Kutyák Szigete felé tartott, a trió megpróbált minél több információt és minél gyorsabban kiszedni a fogolyból – az eredmény csak mérsékelt sikert hozott, az öreg hadoválása ugyanis sokszor nem volt érthető a „felszínlakóknak”.
A pestisdoktor elmondta, hogy odalent semmilyen gyermeket nem tartanak fogva, nincsenek foglyaik – az odalent látott gyermekek is már a lenti világ szülöttei. A Parnasszus Ormán mindenki boldog, és senki nem fogoly – itt azután a vita elment egy kissé filozófiai irányba is, miszerint mi is a szabadság, és vajon a felszínlakók szabadok-e…? A parnasszusiak szerint egyértelműen nem, mivel a felszíni világ romlott, és lakói, akik szabadnak hiszik maguk, tulajdonképpen birkák, akik annyi rabláncot viselnek, hogy már megszámolni sem lehet. Amikor Eden-re terelődött a szó, a pestisdoktor hangja megváltozott, és áhítat költözött belé: elmondása szerint Eden egy angyal, és valóban velük él, ám nem tartják őt fogva, hanem szabad akaratából van velük, mert segíteni jött. Eden az ő megváltójuk: küldetése az, hogy távol tartsa a közösségtől a fertelmes Gyászdulókat, akik folyamatosan azon munkálkodnak, hogy valahogyan visszatérjenek. Hogy kik vagy mik azok a Gyászdulók? Itt még csak annyi derült ki, hogy szenvedést és boldogtalanságot hoznak az embereknek, és sokkal boldogabb az élet azóta, hogy Nagy Archibaldnak, Eden-nel szövetségre lépve, sikerült száműznie őket. Bár a csapat a szövetséget nem akarta elhinni, ennél a pontnál Duff azért rendesen begyulladt, mert felrémlett benne, hogy mi van akkor, ha az „ezüst gyermekek” valójában a titokzatos Gyászdulók, akik megtévesztették őket a szeánszon? Ha ez így van, akkor lehet, hogy a trió most éppen azon munkálkodik, hogy újra az emberek nyakába szabadítsa őket! Mi van akkor, ha Eden szabad akaratából, valóban szövetségre lépett az itteniekkel, hogy segítsen rajtuk? Ennek persze ellent látszottak mondani a szeráf (Eden patrónusa) korábbi szavai…
Amikor a csapat arról faggatózott, hogy mióta nincsenek Gyászdulók, tehát mióta van velük odalent Eden, az öreg nagyjából húsz évvel ezelőtti időpontot határozott meg… ami egészen egyszerűen lehetetlen volt, hiszen a lány eltűnését csak hetekkel korábban jelentették be! A további kérdezz-felelekből kiderült, hogy doktorunk réges-régen, még a felszínen született, és őrzött is emlékképeket ebből az időből – melyekből Billy azonnal a világháborúra ismert. Mindezekből már gyanússá vált a csapatnak, hogy odalent, a Parnasszus Ormán bizony egészen másként csordogál az idő…
A pestisdoktorokról kiderült, hogy ők maguk kiválasztottak és mártírok: kiválasztottak, mert Archibald rájuk hagyta a nyáj terelését, és mártírok, mert ezért egyedül ők azok, akik nem nyerhetnek bebocsáttatást a Parnasszusra – akik nem nyerhetik el a lelki békét. De a közösség érdekében, és a közösség javát szem előtt tartván ők, Archibald kérésére, lemondanak erről. A csapat ekkor fordította le mindezt a saját nyelvére: egyedül tehát a pestisdoktorok nem állnak a tudatmódosító szer hatása alatt, ami a parnasszusiakat bárgyú, illúzióvilágban lézengő idiótákká teszi, és mely már Charlie-n is elkezdte kifejteni hatását (hiszen legutóbb nem tudott volna kitalálni lentről). A teóriát alátámasztandó Billy volt az, aki a madármaszkot átvizsgálva ráakadt a csőrben elhelyezett légszűrőre – a torz ember leleplezettségről árulkodó, baljós pillantása pedig csak végleg megerősítette a csapatot feltevésük helyességében.
Adott volt hát a feladat: valahonnan gázmaszkokat kell szerezni. Billy bevetette kapcsolatait, és a Green Peace székházából kisméretű, kompakt gázálarcok is kerültek hamarosan. Eközben kiértek a helyre Charlie haverjai is.
Kenny hajlott a zenész szavára (egyébként is mindig hajlott rá), de a megtermett arab, Amir, nagyon nem komálta a helyzetet – nem tetszett neki sem a megkötözött, szemlátomást beteg öregember, sem az, hogy a csapat láthatóan valami rosszban sántikál. Ezen az sem segített, hogy az emberrablás (mármint a gyermekek elrablása) szóba került; Amir így minél előbb értesíteni akarta a rendőrséget és a mentőket is. Hajthatatlan volt, és Charlie csupán annyit tudott elérni nála, hogy legfeljebb félóra haladékot nyerjen a hívásig – arra játszott ugyanis, hogy az idefent félóra odalent elégséges lesz majd a csapatnak a körbekémlelésre és Eden kiszabadítására is. Charlie itt tovább terelt: Amir háta mögött megdumálta Kenny fejét, hogy a félóra elteltével csak kamu telefonhívást indítson a hatósági szervek felé, így a csapat nyerhet még egy kis extra időt, mire erre Amir rájön, és a saját kezébe veszi a dolgokat.
A csapat visszatért a föld alá, ahol Billy a pestisdoktor maskarában beólálkodott a Trónterem mögötti ajtón és felfedezte a hátsó termeket. Itt egy furcsa szentélyféleségre is akadt, benne valamivel, amit egy idéző körnek vélt, és a falakon csupa olyan jelekkel, melyeket korábban már a néhai Robinson szobájában is látott (ahonnan a titokzatos Lily nyelvét tartalmazó üveget kicsempészte – ld. első felvonás). Egy másik termet fegyverraktárnak rendeztek be (hatalmas, fegyverekkel és lőszerrel telezsúfolt ládák sorakoztak odabent), és megint más szobákban a pestisdoktorok hálókamráit találta. Legvégül várta a Kert: a hatalmas helyiségben körös-körül világháborús repülőgépek szétfűrészelt torzói szolgáltak ágyásul egy különös, nagyszámban termesztett, mélykék szirmú virágnak. A virágágyások közepén pedig egy asztalra szíjazva az öntudatlan Eden feküdt.
A lány testéből számos csövön keresztül távozott a vére, egyenest a virágföldbe – ezt ellensúlyozandó: nagy adag infúziót is kapott persze. Az ágyások felett terjengő nehéz, édes, mákonyos levegőt pedig hatalmas propellerek terelték ki a szobából – ezek párjait a csapat korábban már láthatta a nagycsarnokban. Billy-nek itt kezdett konkrétan körvonalazódni Archibald és Eden úgynevezett „paktuma”, a gondolkodásban csak az zavarta meg, hogy mezítlábas, gyermeki lábak trappolását hallotta maga mögött a folyosón, látni azonban egyszer sem látott senkit. A jelenséget a mákonyos levegő okozta hallucinációnak tudta be, ezért sietősre fogta a dolgát: a hálókamrákból magához vett további két maskarát, majd kivitte őket társainak, hogy immáron hármasban térjenek vissza a tiltott folyosókra.
Charlie pár perc leforgása alatt Rambo-vá avanzsált a raktárban, a legkülönbözőbb fegyvereket aggatta magára (hiába, na, a powergamer múlt nem válik csak úgy semmivé J), majd a csapat sietősen a Kert felé vette az irányt. A tervük nagyon gyorsan alakot öltött: Billy az irányítópanellel egy percre lekapcsolja a benti propellert, hogy Duff és Charlie a szellőzőjáratokba juthasson, majd tíz perc elteltével a kinti légkeverő-lapátokat is lekapcsolja egy perce, hogy a páros, a lánnyal együtt, a felszíni kijárathoz legközelebbi szellőzőnyíláson át elérhesse a nagycsarnokot. Úgy tettek, ahogy megbeszélték, ám amikor Eden-t levágták az asztalról, és az infúziószerű csőhálózattól is megszabadították, látták, hogy a viruló Kert növényei rohamos sebességgel fonnyadásnak indulnak. Ez csak még nagyobb sietségre ösztökélte a férfiakat, de Rambonak… izé, Charle-nak még jutott ideje rá, hogy egy virágot hamar a notesze lapjai közé préseljen. A szellőzőhálózatban a propellerek csakhamar újra beindultak mögöttük, zajossá és huzatossá téve a sötét útvesztőt, és a zseblámpa sem adott túl sok fényt – talán mindennek köszönhették, hogy egy, a szellőzőjáratokban cserkelő, degenerált szörnyasszony kevés híján hátba támadta őket. Charlie-nak hiába volt kész arzenálja, nem mert lövést leadni, mert félő volt, hogy a csőhálózat sokszorosára erősítené a lövés hangjait, így a szökéssel azonnal a lebuknának. Végül Duff állított bele villámgyorsan egy kést a négykézláb feléjük rohamozó szörnyszülött vállába, amitől az jobbnak látta vinnyogva visszakotródni a lámpa fénykörén túlra. A két férfi ezután pattanásig feszült idegekkel araszolt végig a még mindig eszméletlen Eden-nel, és a terv szerint jutottak ki a szellőzőnyíláson.
Billy eközben a Trónterem környékén bukkant elő, és az eddig rendezett utcákon a megtestesült káosz fogadta: egy ember közvetlenül mellette rohant neki leszegett fejjel és üvöltve a falnak, hogy aztán egy émelyítő, loccsanó hang kíséretében végleg elnémuljon. Az eddig békés, a drog kábulatában tengődő parnasszusiak – ahogy a szer koncentrációja apadásnak indult a légtérben – dühöngő őrültekké váltak, és haragjukat legelőször elnyomóik, a pestisdoktorok felé fordították. Archibald-ot és jó néhány beosztottját Billy szeme láttára, puszta kézzel tépte szét a tömeg, úgyhogy a srác jobbnak látta nagyon hamar megszabadulni az álcájától. A felfordulás közepette könnyedén eljutott a kijáratig, ahol az egy sikátor szájában lapuló, és az eseményeket értetlenül szemlélő társaihoz csatlakozott. Hamar felvilágosította őket a tényállásról, így azonnal megszabadultak álcájuktól ők is – még épp időben, mert a lincselő tömeg egy csoportja éppen előttük robogott el. A csapat ezután legjobbnak azt látta, ha a széteső utópia romjain mielőbb a felszínre jutnak, és maguk mögött hagyják ezt az őrületet…
Azonban megpróbáltatásaik még nem értek véget, odafent ugyanis nem egészen az várta őket, amire számítottak. A raktárban Kenny éppen eszméletlenségéből ébredt, és csak kemény koponyájának köszönhette, hogy nem zúzták be a fejét – Amir azonban, a torz alakkal egyetemben, szőrén-szálán eltűnt, csak egy vérfolt tanúskodott róla a gyárcsarnok betonpadlóján. Míg Charlie a kába haverját pátyolgatta és faggatta, Billy és Duff körbenézett a környéken, de a mindenütt jelenlévő por ellenére sem találtak használható nyomokat. Kenny annyit tudott összerakni az eseményekből, hogy a félóra leteltével kiment a raktárból, hogy az alibi hívást megejtse, és nem egészen egy perc múlva, amikor visszatért. Amir már eltűnt, valaki pedig (feltehetően az öreg) hátulról jó erősen fejbe vágta… Charlie nem akarta annyiban hagyni a dolgot, végül is az egyik cimborája szívódott fel, és ezért felelősnek érezte magát, arról nem beszélve, hogy egy őrült mászkál szabadon a környéken.
Duff társaságában újra a félhomályos csarnok gépsorai közé mentek, és végül Duff volt az, aki a kiszúrta az alakot – amint az pucéran, pók módjára – hosszú karmait a plafonba mélyesztve – osont a fejük felett, a mennyezeten! Charlie azonnal tüzet nyitott a torz fattyúra, de többször is célt tévesztett, így Duff volt az, aki egy remekbe szabott mozdulattal kést hajított az iszkolni készülő szörnyszülött tarkójába. A torzszülött már holtan zuhant alá a mennyezetről, a lábaik elé.
A torz alak kifacsarodott, a saját, törött csontjai által felnyársalt, testének látványát Billy már nem bírta idegekkel. Felszínre bukkant egyik mélyen elnyomott emléke; s a halott szörnyszülött helyébe egy – ugyancsak rémületes, mezítelen – nőalakot hallucinált.
A csapat taxit hívott néhány háztömbbel lejjebb, hogy a kábult állapotban lévő Eden-t mielőbb biztonságba szállíthassák. Amíg egy padon ülve várakoztak és megpróbálták a lánytól megtudni a közelmúlt történéseit, Duff, egy hirtelen ötlettől vezérelve (igen, mindig ezek sülnek el olyan jól…) elővette a Metropoliszban szerzett amulettet, a Mindent Látó Szem motívumával, és megkérdezte a lánytól, hogy ismerős-e neki. Ennek hatására Eden pár másodpercig mereven bámult bele az orra előtt lévő jelképbe (ami eközben pulzálni kezdett Duff tenyerében), majd ájulatba zuhant, ahonnan nem lehetett felébreszteni. A trió ekkor még nem is sejtette, hogy ennek hamarosan milyen következményei lesznek…
A kiérkező taxival hőseink távoztak a Kutyák Szigetéről, ám Duff visszapillantva még látta, ahogy egy furcsa szemszínű, hófehér macska éppen azon a padon terpeszkedik, elégedetten nyalogatva mancsát, ahol az imént még ők ültek. Jobb ötlete nem lévén, az ír egy beintéssel tisztelgett neki az elrobogó autóból.
Utózönge: a Parnasszus Orma feletti raktárépület összeroskadt (lényegében felrobbant és magába omlott), így zárva el a lejáratot az Archibald széthullott utópiájának birodalmába. Amikor a csapat ezt a tényt telefonon be akarta jelenteni a rendőrségnek, akkor némi vonalrecsegést és statikus zajt követően a rendőrség diszpécsere megnyugtatólag tájékoztatta a bejelentőket, hogy semmi gond nincs, a helyszínen bejelentett és koordinált bontási munkálatok zajlanak éppen.
