Kult I. – Májusi mulatság

Akár címet is válthatna a blog, hiszen újabb sztori vette kezdetét, szintén londoni helyszínnel. A szigetország köd lepte fővárosa ezúttal a Kult RPG-hez biztosította a kellő díszleteket.

Először is jöjjenek a karakterek, szám szerint hárman:

Charlie McKinley – a "gitár virtuóz", afféle lázadó: feltörekvőben lévő, magányos, szóló rockzenész, hullámzó életszínvonallal. Klubkoncertek, csajok, pia, haverok, ami belefér. Az alkohol rabja, időnként rémálmok és komolyabb alvászavarok gyötrik. Arisztokrata származású, de családjával mára jóformán minden kapcsolatot megszakított. Egyetlen tartós társának eddig a Harley-ja bizonyult.

William Henry Craig, avagy Billy – a "hipster" (azaz olyan fiatal, aki azáltal lesz menő, hogy… nos… egyáltalán nem menő), amolyan okos tojás, technológia-függő, különc környezetvédő. Huszonéves egyetemista, főleg közgazdaságtanban és társadalomtudományokban járatos. Megszállott Green Peace aktivista, emellett a házasság előtti szex mélységes ellenzője, aminél talán csak a ruhatára szokatlanabb.

Tehetős családból származik, befolyásos és kiterjedt ismerősi körrel bír, és egy barátnővel – Rachel személyében -, aki osztja a véleményét a szexualitást illetően.

Duff McSweeney - a "szerencsejátékos". Artista, tűznyelő, késdobáló a Londoni Nagycirkuszban, jelenleg ez a társulat a "családja". Hajdani utcakölyök, javító intézetes alak, számos piti balhéval a háta mögött - afféle forrófejű suttyó, néhány elemis végzettséggel. Mindene a fogadás és a szerencsejáték, emellett főleg megrögzött kleptomániája az, ami megkeseríti az életét. Sorsa az utóbbi időben egy különös kártyapakli körül forog – amit egy furcsa, víziószerű pókerjátszmában nyert el egy szürke öltönyös alaktól.

Billy, a hipster mintapéldány

Duff, a szerencse kegyeltje(?)

Charlie, az élet-művész

 

Prológus

Történetünk kezdetén Billy, a Green Peace képviseletében, egy galéria megnyitójára igyekezett, ahol egzotikus és kevésbé egzotikus kultúrák műalkotásai kaptak helyet. A kiállítás fő témája: "a különféle korok szexuális szokásai" volt, így számos fallikus szobor és a willendorfi vénuszra hajazó faragvány sorakozott a termekben. Billy először is a kiállított művek tulaját kereste fel: Gabriel Robinson egy ízlésficamos, újgazdag piperkőc, az antropológia doktora, valamint rögeszméje a testiség és a szenvedély. A lila öltönyös ficsúr egy Beltane mulatságot ábrázoló festmény előtt várakozott - a vásznon ledér lányok táncoltak körbe egy "májusfát". Ahogy Gabriel kiselőadásából kiderült: Beltane ünnepén hatalmas orgiákon tobzódtak a népek, s az ilyenkor megfogant gyermekeket Robin Goodfellow-nak (Robin Pajtásnak) tulajdonították. Majd – nem kevés büszkeséggel – hozzátette, hogy a Robinson családnév eredete is e hagyományra vezethető vissza (Robin’s Son, azaz Robin Fia). Billy ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy „Jó, ha az ember tudja, honnan származik…”

Mindenesetre Gabriel vacsorára is meginvitálta Billy-t, hogy négyszemközt tárgyalhassanak az üzleti ügyekről, amik talán a Green Peace-t is érinthetik

Azonban Billy-nek még egy talpat végig kellett nyaldosnia aznap este – persze, csakis a Green Peace és a jó ügy érdekében. A galéria tulajdonosa, Duncan Hawkings, is jelen volt – felemás szemszínével nem volt nehéz kiszúrni a tömegből -, lekezelő stílusával azonban nem lopta be magát Billy szívébe.

...és Duncan a "kétszínű"

Gabriel a szenvedélyes...

 

Lily, a szótlan

Pár nappal később Billy, Rachel-el karöltve érkezett Gabriel lakására, ám egy hölgy nyitott ajtót – igaz, egy szót sem szólt, s mintha a kifejezéstelen művigyor az arcára fagyott volna. Mint azt később megtudták: ő Lily, Gabriel… hmm, élettársa, aki nem mellékesen néma.

Szerencsére Billy-nek nem kellett sokáig tűrnie a csendes nőszemély társaságát, Gabriel hamar félrehívta. Miután lefolytattak egy rövid, de annál hevesebb eszmecserét - a kultúrák, a szexualitás és a környezetvédelem témaköröket érintve -, Gabriel rátért a lényegre. A Beltane hagyományait felelevenítve, május első napján egy privát partit szerveznek, ahol szívesen látná a Green Peace képviselőit is. Mivel a londoni aranyifjak és a felsőbb körök matuzsálemei is jelen lesznek, így Billy nem kevés támogatót szerezhet a "csiga-mentőakciókhoz". 

Ám május 1. még messze van, addig is lássuk, hogy boldogult Charlie, aki egy újabb londoni pubot kísérelt meghódítani. Ezúttal a Zion Klub vendégei előtt szólózott; a közönség pedig óriási tapsviharral honorálta az előadását. Charlie játéka Cassandra-t, a bárpultost is rabul ejtette - a szőke szépség egész este rajta tartotta felemás tekintetét. Sőt, az előadások végeztével tovább marasztalta Charlie-t a hajnalig tartó after partira - az élvhajhász gitáros persze nem mondott nemet a meghívásra.

Cassandra, a bájos

A Zion hátsó termeiben tucatnyi raszta zenész múlatta az időt, a boros- és pezsgősüvegek mellett persze helyet kaptak a vízipipák, különféle tabletták és porok is. Igaz, Charlie a természetes dolgok híve, így ő végig kitartott a dobozos sör mellett. Bár, ahogy telt az idő, egyre gyakrabban kínozta kettős látás: a kontúrok elmosódtak, s remegni kezdtek, akár egy rezgő hangvilla. Charlie az italnak tudta be e különös érzékcsalódást; úgy döntött, szív egy kis friss levegőt, így a Zion hátsó kijáratán át távozott, s az épület mögötti sikátorban időzött egy darabig. Ám, mikor visszatért, mintha egy egészen más helyre csöppent volna; repedezett, porlepte betonfalak és koszlott, rozsdamarta gyártósorok fogadták. Jó ideig csak bolyongott a kusza folyosókon a pókhálós masinák között, mígnem Cassandra hangját vélte hallani - s noha nem látta a lányt, de más választás híján, követte az útmutatásait. Végül rálelt a kijáratra - egy ajtóra, ami a Zion klub stílusát idézte -, de amint a kilincset lenyomta, filmszakadás következett...

Másnap kora reggel tért magéhoz egy buszmegálló mellett kuporogva, a Ziontól jó pár utcányi távolságra. Arra gyanakodott, hogy valamiféle drogot csempészhettek az italába, s ennek köszönhette a nem mindennapi "kiruccanást". Némi józanodást követően, újfent visszatért a Zionhoz - amit az is indokolt, hogy hőn szeretett motorját és a gitárját is otthagyta előző este. Cassandra szavai némileg megnyugtatták, hiszen a nő állítása szerint: Charlie a saját lábán távozott és valószínű, hogy csak a pia szállt túlzottan a fejébe.

S mivel a múlt éjszakai fellépése meglehetősen jól sikerült, Cassandra beajánlotta egy május eleji mulatságra, mint szóló zenészt. Charlie természetesen nem utasította vissza; igaz ebben a döntésben nem csak a potya pénz, de maga Cassandra is ösztönözte - kezdetektől fogva hajtott a pultos lányra.

A fellépést megelőző éjszakákon lidérces álmok gyötörték, amik olykor összemosódtak a valósággal. Egyik alkalommal a fürdőszobába benyitva fényesség vakította el, s az izzó ragyogásban egy láncra vert, megkínzott emberalak rajzolódott ki, aki segítségért esedezett. Nehéz lett volna megítélni, hogy az illető férfi, avagy nő-e - talán egyik nemhez sem tartozott igazán...

 Amíg  Charlie az álmaival küszködik, kanyarodjunk át a történet harmadik szereplőjéhez; nézzük Duff hogyan boldogul a mindennapokban. A volt utcakölyök pártfogóra - s egyben nem hivatalos pótapára - lelt Ernest személyében. Valamint Ernest lánya, Miranda is mindenben támogatja őt - igaz, Duff számára ez talán több is, mint barátság, de Miranda inkább fogadott testvérként tekint a fiúra.

A már-már idillikus összkép azonban pillanatok alatt darabjaira hullott, ugyanis Duff apja - Neil - ismét fölbukkant. Az elmúlt pár évet a sitten töltötte az öreg és csak nem rég szabadult; persze nem az apai szeretet vezérelte a cirkuszhoz, csupán Duff bizonyult az utolsó menedéknek - egyetlen rokona sem volt hajlandó befogadni. Duff felajánlotta, hogy egy darabig, míg talpra nem áll, nála töltheti az éjszakákat.

Duff szívét azonban ennél komolyabb dolgok emésztették: egyre többet foglalkozott a kártyapaklival, s még álmaiban is vissza-visszaköszöntek az ominózus pókerjátszma képei. Természetesen Ernest-hez fordult tanácsért, aki egy hajdani cirkuszi jósnőhöz, bizonyos Julienne Laurent-hez irányította.

Miután Duff pókerban elverte a cirkusz színe-javát, jutalom gyanánt, Ernest egy különleges melót bízott a fiúra. Egy privát rendezvényen fog fellépni - mint tűzzsonglőr -, Beltane ünnepének alkalmából...

 

Május 1.

 

A mulatságra, Londontól nem messze, egy puccos kúriában került sor: noha az épület századokkal korábban épült, cseppet sem volt ódivatúnak mondható. A gondozott angolkertben fröccsöntött, műmárvány Cupidók és más, mezítelen szobrok fogadták a látogatókat. Az épület mögött pedig már nagyban folytak az előkészületek, a hatalmas máglyák árnyékában kisebb-nagyobb hangfalak kaptak helyet.

Duff - jobb híján - egy különjárattal érkezett más mutatványosokkal és zenészekkel egyetemben. A sofőr, kivételesen, egy meglett hölgy volt, aki az ölében hófehér - felemás szemszínű - kandúrt dédelgetett az út során. Amint megérkezett, hozzá is fogott, hogy előkészüljön az esti produkcióhoz.

Téged is figyel!

Billy valamivel elegánsabb módon érkezett a helyszínre: ő, Rachel és még pár aktivista egy hibrid autóban zsúfolódtak össze. Mire odaértek, a mulatság már kezdetét vette; a lobogó tűzrakások körül wicca-k, Gótika-Mónikák és más fura szerzetek tobzódtak. A hangulatot fokozandó tucatnyi zenész csapott a húrok közé - köztük Charlie is -, minden adott volt egy emlékezetes estéhez.

Amíg Rachel erőt gyűjtött, hogy kipróbálja a tűzön járást, addig Billy-t Lily "szólította" magához; a néma hölgy a kúria emeletére invitálta őt. Egy félreeső, szűkös helyiség ajtajához vezette Billy-t, azonban a küszöbnél megtorpant (az ajtófélfába különös motívumokat - talán valamiféle írásjeleket - égettek). A szoba közepén kisebbfajta oltár kapott helyet - rajta: áldozati tőr, színes gyertyák és fonnyadt növények hevertek. Lily a helyiség oldalában magasodó polcokra mutatott, ami különféle tégelyektől és üvegcséktől roskadozott; ám a legkülönösebbnek mégiscsak egy formaldehidben úszó, kivágott nyelv bizonyult. Úgy tűnt, Lily is erre a darabra pályázik, s Billy volt olyan készséges - vagy tán' naiv? -, hogy át is adta neki.

E rövid affért követően Billy összefutott Duff-al, aki - lévén, hogy a parti már a végéhez közeledett - rögtönzött pókerversenyt szervezett a vendégek körében; némi mellékes reményében. Ezúttal Billy is beszállt a játékba, s Duff megdöbbenésére - talán a matematikához való érzékének köszönhetően - kedvenc hipsterünk egész jól forgatta a lapokat.

Közben Charlie is felhagyott a muzsikával s úgy döntött, felkeresi Cassandrat - persze csak az után, hogy sikeresen becserkészett egy-egy könnyűvérű, "neo-pogány" nőszemélyt. A kúria földszintjén, a svédasztalok körül, rá is bukkant, ugyanakkor a bájos teremtés nem szentelt túl sok figyelmet a zenésznek. Sőt, Cassandra egyik pillanatról a másikra felszívódott, s mire Charlie észbe kapott, már egy öltönyös úriember (Duncan) került a helyébe. Nem tudta mire vélni az eseményeket - talán csak a képzelete játszott vele? Mindenesetre eltökélte, hogy felkutatja, hová is tűnhetett a lány, így felfedezőútra indult a kúriában. Pár lépcsőforduló és kusza folyosó után össze is zavarodott, s az épület egy kihalt szárnyába tévedt. Végül egy aprócska szobában kötött ki (amiben Billy is megfordult korábban), ahol is szemtanúja lehetett egy bizarr szertartásnak. A különös - nemtelen? - alak (aki álmában is kísértette) láncra verve térdepelt a szőnyegen, míg Gabriel fél-pucéran, halkan kántálva járt körbe-körbe. Rajtuk kívül még két alak várakozott a szobában: egy csipkébe öltözött, gót hölgyemény - aki halk mormogások közepette ácsorgott a szoba sarkában -, valamint, a korábban látott, öltönyös figura.

Szárnyaszegett angyal

Charlie persze azonnal közbe kívánt lépni, aminek csakhamar ütésváltás lett az eredménye: Gabriel rárontott, de Charlie egy jól irányzott ütéssel betörte a piperkőc orrát. Majd megragadta az áldozati tőrt, hogy a pengével hadonászva némi időt nyerjen magának és a leláncolt áldozatnak a meneküléshez. Miután kihátráltak a szobából, csupán egy valaki követte őket; az öltönyös alak - aki bár kimért léptekkel haladt, végig a nyomukban volt. Ki tudja meddig folytatódott ez a macska-egér játszma - a látszólag üres, néptelen kúriában - mire végül összefutottak Duff-al és Billy-vel. A két zsugás épp a végső nyereményért folytatott ádáz küzdelmet, mikor Charlie, a láncra vert fogoly kíséretében, berontott.

Persze ez rögvest véget vetett a pókerjátszmának, s immáron hárman támogatták a megtört rabot. Billy azonnal tárcsázta a rendőrséget is, s amíg a hatóság kiérkezett, a kúria bejáratánál várakoztak. Próbálták faggatni a megláncolt áldozatot, de úgy tűnt, a sokk hatására teljesen összezavarodott. Ekkor bukkant fel Lily, aki ezúttal levetkőzte az erőltetett műmosolyt, sőt, szóra is fakadt - tőle tudták meg a leláncolt alak nevét: Logan...

Végszóra megérkezett a rendőrség is; még aznap este kihallgatták mindhármójukat, s arra is fény derült - a tisztek kérdéseiből -, hogy Mr. Robinson-t holtan találták a kúriában. Hogy mi módon hunyt el, az egyelőre titok maradt. 

Ennyi fért az első beszámolóba, de hamarosan érkezik a folytatás is - ezúttal az egyik játékos tollából. Addig is had ajánljak némi zenét, kvázi aláfestő muzsika gyanánt: következzék Halgrath előadásában az Euphoria.